Tartalomjegyzék

 

 

A repülőverseny után történt, hogy Wittmann Viktor feljelentést tett ismeretlen tettes ellen, mert a verseny előtti napon valaki meglazította gépének csavarjait. Szerencsére nem történt baleset, mert idejében észlelték a bajt. Mielőtt a rendőrségi vizsgálat lezárult volna, a pesti nép szájára vette a történetet, és izgalmas mesét körített belőle. A maga nemében mindenképpen szenzációs volt a történet, hiszen dráma még nem játszódott a levegőben, s így egy új helyszín találtatott. Ám egyébként a darab régi sémára épült. Egy nőért rajongott két aviatikus, s a legnyaktörőbb mutatványokat produkálták a levegőben, hogy a hölgy kegyeit elnyerjék. A népmesék szabályai szerint hosszas tétovázás után a nő végül döntött, s ezt mindkettőjük tudomására hozta. A csalódott szerelmes azonban nem viselte el a vereséget. Egy viharos éjszakán vetélytársa gépéhez kúszott. Égi tüzek, villámok cikáztak, de ő rendületlenül dolgozott, kitapogatta a csavarokat, s majdnem mindet sikerült meglazítania. Észrevétlenül távozott. A dramaturgia előírásai szerint itt zárulna az első felvonás. Ám valami fatális véletlen miatt a hős túl korán fedezte fel a hibát, s így félbemaradt az ígéretes dráma, mely az újságok tudósítása szerint messze állt a valóságtól. A rendőrségi vizsgálat pedig megállapította, hogy szerelői hanyagság miatt voltak lazák a csavarok...

Amíg itthon rendes gépek híján jobbára kitalációkon szórakozott a nagyközönség, a határokon túl csúcsokat döntögettek. A francia pilóták a Pomery serlegért versengtek, amelyet az nyerhetett el, aki egy álló nap teltével a legmesszebbre repült. Cuillaux aviatikus rögtön ráijesztett a többiekre. Kora reggel Biarritzban startolt, Párizsban reggelizett, Brüsszelben ebédelt, majd fél hétkor egy német városkában, Schesselben landolt. Mindössze 1600 kilométert repült...

Azokban a napokban Kvasz András és Tóth József Losoncon turnézott. Arrafelé is olvastak újságot, de a francia pilóták dicsősége túl távolinak, tán hihetetlennek is tűnt. Tóth József viszont előttük emelkedett 250 méter magasba, 25 percig szállott, elrepült a közeli falvakba és vissza is tért. Aztán együtt szálltak fel Kvasszal, s keringtek a közönség felett, amely nagy tetszéssel fogadta e sosem látott produkciót.

Budapest főkapitánya ugyan megtiltotta a város fölötti repülést, de a pilóták nem nagyon respektálták a rendelkezést. Az utolsó szeptemberi vasárnapon két pilóta is odahagyta Rákost. Dobos nagy kört írt le a főváros felett Székely gépével és hat óra tájban landolt a gyakorlótéren. Wittmann repülését viszont ezúttal nem kísérte szerencse. Sokáig lebegett a házak fölött, s élvezte, hogy alatta gyűlik a nép, de aztán Zugló térségében a motor kihagyott és mivel nem volt más választása, a Paskál malom melletti térségen simán letette a gépet. Kénytelen volt otthagyni. Ez sokkal jobban bosszantotta, mint a várható bírság, immár a sokadik. A közönség körében ugyanis mindenütt volt egy rendőr, aki sietett jelenteni a kihágást. A pesti kapitányságokon a rendőrtisztviselők alig győzték lecsendesíteni az őrszemeket, akik egymás után jelentkeztek hírükkel.

 

Ezen az őszön a Magyar Aero Szövetség repülőnapot tartott Szombathelyen, de csak három pilóta gondolhatott felszállásra, mert a többiek gépe igen rossz állapotban volt. A startversenyt Dobos nyerte, aki Székely monoplánnal repült. Wittmann elsőre nem tudott felszállni, de aztán a fenyegető vihar ellenére is felemelkedett. Biztosan vette a köröket, s nekivágott a Szombathely-Kőszeg útnak, hiszen távolsági és gyorsasági versenyt is hirdetett a szövetség. A 18 kilométert 19 perc 10 másodperc alatt tette meg, s így 40 másodpercet vert Dobosra. Igaz az Etrich-féle gép legalább ennyivel jobb volt a Székelyénél. Wittmann útközben ezer méteres magasságba emelkedett, s így a magassági versenyt is megnyerte. Lányi biplánja nehezen indult be. Órákig szerelték, míg végre berregni kezdett a motor, de a két másik pilótával nem tudott versenyre kelni. Wittmann egyébként még egyszer felszállt, hogy a kőszegi időből lefaragjon, s Milics hadnagyot is magával vitte. Meglehet, hogy éppen a többlet súly miatt keringett bizonytalanul felszállás után a gép, s néhány perc múlva balra billent, majd lezuhant. Orrával fúródott a földbe, mint Takács baleseténél, s a szerkezet is összeroppant. A zuhanás óriási rémületet keltett, lovasok, autósok siettek oda, de Wittmann és utasa épségben kászálódtak ki a roncsok alól.

Wittmann szombathelyi győztes ideje nemzetközi összehasonlításban bizony nagyon gyengécske volt. A reimsi körversenyen például, amit napokkal előbb rendeztek, a győztes Maurice Prevost 203 kilométert repült egy óra alatt, tehát majdnem négyszer volt gyorsabb, mint magyar társa. Gilbert aviatikus pedig 5795 méteres magasságba emelkedett, s utassal is 4348 méter magasan járt. A gépek, s a körülmények ily sokat számítottak...

A magyar repülő emberek szegénységéről volt szó a Magyar Aero Szövetség október végi ülésén is, ahol a korabeli sajtó szerint „Lányi Antal erős támadást intézett Massány Ernő dr. ellen, mert... idegen gyárakat akar idetelepíteni és nagyszabású tervekkel kívánja előmozdítani az aviatikát, közben pedig az aviatikusok maguk éhen halnak” Nagy vita volt, de végül is bejelentették, hogy Svachulay Sándor 460, Lányi Antal 370, Tóth József 200 és Takács Béla 200 koronát kap támogatásként. A Kereskedelemügyi Minisztérium pedig Zsélyi Aladárnak 1000 koronát, valamint egy függőhengeres, 85 lóerős Hyeronimus motort, Svachulaynak szintén hasonló összeget és egy ugyanilyen motort ajánlott meg. Az ülés tehát jól végződött, de a helyzet továbbra sem volt rózsás. A szorgalmasabb aviatikusok városról-városra jártak, mint a vándorkomédiások, s így szedték össze a télire valót. Prodam Guido saját szerkesztésű gépén naponta felszállt, s azt írták, hogy akkoriban az volt a legpontosabban és legszebben megépített aeroplán. Takács Béla 200 méter magasan szelte a rákosi levegőt, s ezt diadalként emlegették, hiszen ahogy a Budapesti Hírlap tudósítója említi, hasonló motorokkal már a legutolsó francia pilóta-iskolában sem találkozni. Rég kidobták.